1. fejezet - Költözés

Sziasztok!

Meghoztam az első fejezetet nagyon gyors tempóban. Úgy látszik minden nagyon jól halad, úgyhogy kérlek titeket, hogy KOMMENTELJETEK, mert kíváncsi vagyok pár véleményre. Igazándiból csak így fogom megtudni, hogy jó-e amit csinálok. Aki csak most kezdi el a sztorimat olvasni, arra ez jobban vonatkozik.Zenét is kaptok mellé, mert én is azzal írtam és sokkal jobb így olvasni, de ahogy gondoljátok!

Kellemes olvasást!

Minipötyipuding (Cathy R.)

1. fejezet - Költözés

- Bertie -

,,Szeress! Kérlek, kérlek, ne hagyj el! Szeretlek!”

-  Leila, kapcsold már le a Tv-t! Idegesít ez az ömlengés.

- Jól van már! – és végre lekapcsolta.

- Köszi, egy életre leköteleztél! – fintorogtam rá.

- Egy életre, mi? – mosolygott vissza. Annyira bírtam Leilaban, hogy felvette a vicceimet és visszavágott.

- Ne csináljátok már! – vágott közbe Destheni – utálom, amikor ilyenek vagytok!

- Milyenek? – kérdeztük egyszerre Leilaval.

- Jaj, nyugi Des, csak hülyéskedünk – folytatta Leila egyedül, amit kicsit sem bántam, mivel ő sokkal jobban értett ahhoz, hogy Desthenit lenyugtassa. Nekem soha nem ment, mindig csak jobban összevesztünk. Kiabálás és kiabálás. És nem lett jobb. – Ne vegyél mindent ilyen komolyan!

Apánk - vagy jobb lenne úgy fogalmazni, hogy teremtőnk – teremtett egy csomó démont száműzetése előtt. Csak sajnos a drága arra nem gondolt, hogy egyet-kettőt vele együtt elátkoznak. Rólunk,- hatunkról- nem tud senki az angyalok közül. Régen legalábbis nem tudtak, különben mi is ugyanolyan sorsra jutottunk volna, mint William. Leila, Destheni, Ruby, Guy, Esther és én maradtunk egy rakáson. 

Mondhatnám úgy is, hogy egy rakás szerencsétlenség az egész csapat. Maradtak még páran, akik a rokonaink, de róluk nem tudtunk semmit: Stev és Anabel külön utakra mentek, amit nem is csodálok. Nekik most már nem volt életcéljuk, hogy William-et kiszabadítsák, ha még egyáltalán élt valahol.

Talán Leila volt itt a legnormálisabb. Igaz, néha rátört a ,,két perc” vagy inkább ,,két óra” , de akkor sem volt különösebb bajom. Jó volt néha kicsit beszélgetni valakivel, főleg ha egész nap össze voltam velük zárva. Ami biztos: Destheni-től megőrültem volna.

- Különben is, Leila csomagolj be, nemsokára indulunk! Bertie, te már kész vagy? – hasított agyamba Destheni hangja. Jobbnak láttam, ha nem szólok semmit. Leila válaszolt helyettem. Ő úgyis jól ismert, és tudja, hogy még csak a bőröndöt sem vettem elő.

- Én már becsomagoltam. Ha nem zavarna, itt vannak a bőröndjeim. – válaszolt pimasz hangon.

- Várjatok! – rohant be Ruby a szobába – Várjatok! Mondanom kell valamit, amitől talán megváltozik minden.

- Na, végre valakinek eszébe jutott! Ezt próbáltam elmondani már mióta! De megengedem Ruby-nak, hogy ő közölje a hírt, ha már ennyire rohant, hogy meglepjen. – néztem végig Rubyn, aki még mindig lihegett – Nem rontom el az örömét! – és végig mosolyogtam a kis családomon.

Már végre mindenki megérkezett és lélegzet visszafojtva várták a csattanót. Ruby kicsit fel volt dobva, így nem tudta hatásosan előadni:

- Na, szóval, megbízható forrásokból tudom, - ezt nála azt jelenti, hogy nem megbízható a forrás és nem is akarja, hogy megkérdezzük, honnan tudja - hogy az, akit keresünk, itt van valahol a közelben. A jó hír ebből következik: nem kell elköltöznünk. – hadarta.

Kicsit, mintha kódokban beszélt volna: ez a ,,akit keresünk” kijelentése nem hiszem, hogy mindenkinek ilyen gyorsan beugrott volna. Főleg, ahogy elnéztem Guyt, azt hiszem igazam volt. Guy most kelt fel és ilyenkor úgy néz ki, mint aki alig él. Na ez valamilyen szinten igaz, de ebbe most ne menjünk bele.

- És arról fogalmad sincs, hogy ő ki lehet? Mármint azt tudom, hogy egy angyalt keresünk, de hogy személy szerint ki lehet? – vágott közbe Guy. Úgy látszik elkapta a fonalat.

- Nem, azt sajnos nem tudom.

- De könnyű kideríteni. Csak le kell ellenőriznünk, hogy ki költözött a városba mostanában. – mondta Destheni.

- Nem olyan könnyű a dolog, mert nem biztos, hogy a városban lakik. Mivel nem jártunk eddig iskolába, elég nehéz lenne kideríteni, hogy a városba ki költözött. Már kutattam, és mostanában senki se költözött ide. A szomszédos városokat nem néztem meg, mert értelme nem lenne.

- Végül is igaz. – értett egyet Destheni.

További kérdések is merültek fel testvéreimben, amik engem, őszintén szólva kicsit sem érdekeltek. A konyhában voltunk az asztal körül. Mindenki a másikat figyelte. Ruby szája be sem állt, annyira fel volt pörögve. Igyekezett mindenki kérdésére felelni. Leila-t dobta fel a hír a legjobban. Ő intézte a legtöbb kérdést Ruby felé és majd’ kicsattant a mosolytól. Ha ezt tudtam volna, nem mellé ülök. Másik oldalamon Ruby ült, mellette pedig Guy. Őt is feldobta a téma, de csak bólogatott nagy általánosságban. Neki a beszédhez és az önfeledt hangulathoz jó társaság kell, és mit ne mondjak, Destheni mellett ezt nem éppen kapta meg.

Amikor unatkoztam általában próbáltam feldobni a hangulatot. Szegény Guyra fért volna most rá leginkább ez, de most kivételesen uralkodtam magamon, mert elég fontos téma volt éppen megbeszélés alatt. A sok hasztalan kérdés után végre eljött az, ami engem is érdekelt.

- És ha megtaláljuk őt, akkor mit teszünk vele? – suttogta Guy.

- A legjobb lenne, ha végeznénk vele. – vicsorgott Esther. Tényleg nem tudtam mi hiányzott eddig. Esther egy árva szót sem szólt eddig. Úgy látszott, mélyen érinti a dolog. Ez pont, hogy nem vallott rá. Ő mindig mindent lazán vett.

- Szerintem nem kellene. Talán segíthet nekünk. – vágott közbe Destheni és kezét Esther feszült kezére tette. Esther szorítása nem engedett, de halványon rámosolygott Des-re. – Amikor William eltűnt, akkor nem biztos, hogy az angyalok megsemmisítették. Lehet, hogy az átok, valóban átok és még él valahol. Először ezt kell kiderítenünk.

- Igaza lehet. – mondta Ruby.

- De ha megtaláljuk őt, akkor sem biztos, hogy akar velünk beszélni. – folytatta Leila – Mi van akkor, ha nem hajlandók segíteni?

- Szerintem ezen még nem kellene gondolkoznunk. Először találjuk meg őt, aztán kitaláljuk, mi legyen. – javasoltam.

- És ha megismernek idő előtt? Elmenekülnek, mielőtt csinálnánk valamit. – mondta Leila fojtott hangon.

- Bízzunk benne, hogy nem így lesz. Annyi ideje keressük már őt, hogy talán végre jó nyomon járunk. – mosolygott elégedetten Ruby.
- Szerintem első lépésben mindenki figyelje az angyalokra utaló jeleket. Elsősorban a családi jelképüket. – suttogta Destheni.

-Jó ötlet. És szóljatok, ha találtatok valakit. – zárta le a beszélgetést Guy. Mindenki bólintott és sorjában elmentek. Gyorsan Esther után akartam menni, de mire észbe kaptam, már el is ment.

A délután többi részében is akartam vele beszélni, de sehol nem találtam. Ha vacsoraidő előtt nem kerül elő, akkor utána már akárhol kereshettem volna, veszett ügy. Felmentem a szobámba, de nem jutott eszembe semmi értelmes. Azután egyszer csak meghallottam Destheni hangját a lépcsőfordulóban, amint Esther-rel beszélt.

Ki kellett mennem a szobámból, hogy meghallgassam miről volt szó. Érdekes beszélgetésnek lettem fültanúja…

Ha tetszett a fejezet, kérlek mondd el a véleményedet!