Angyalok és démonok

Egy kis kiegészítés, hogy kik az angyalok és a démonok. Kellemes olvasást! :)

Családtagokban:

Alakváltó démonok:
Angyalok:



Angyalok


A Bibliában az angyalok Isten küldöttei. A jó angyalok Isten akaratát adják hírül az embereknek és segítenek rajtuk. A Biblia szerint az angyalok Isten teremtményei, semmiféle megkülönbeztetett tiszteletet nem igényelnek. Az angyalok erejükre és hatalmukra nézve magasabbrendűek az embernél.
Maga a Sátán is angyal volt, a fény angyala, de fellázadt Isten ellen, emiatt egy mennyei háború veszteseként letaszíttatott Mihály arkangyal által a mennyből. Az angyalok a zsidó, a zoroasztriánus (perzsa), valamint a keresztény és az iszlám hitvilágban szerepelnek, de vannak előzményeik apogány hitekben is.
Az angyali világot, a mennyországot, először a perzsák kezdték hierarchikusnak tekinteni. A Biblia szerint az angyalok teremtett, de a jövőt tekintve örökké létező, megsemmisíthetetlen, természetfölötti, szellemi lények, akik Istenhez és az emberekhez hasonlóan személyiséggel, vagyis intelligenciával, a beszédre való képességgel, érzelmekkel, akarattal és öntudattal rendelkeznek; szellemi testük van, képesek testben megjelenni a földi szférában, és így részt venni földi eseményekben.
Vannak jó, illetve gonosz angyalok; életterüket tekintve pedig a menny és az ég különböző szintjein kívül a Föld felszínén és a Föld mélyében is megtalálhatók. Számuk meghaladhatja a százmilliót, ám a pontos adatot a Biblia nem közli velünk. 


Összefoglalva: Istent őrizték


Démonok


A démon eredetileg istent jelentett (görögül: δαίμων). Később az isteneknél alacsonyabb, az embereknél magasabb rendű lényeket jelölték ezzel a névvel.A démonok, a mitológiákban az istenek és az emberek között állnak és lehetnek jó szándékúak, vagy akár gonoszak is. Azonban legyen akármilyen jellemű is, a legtöbb démon képes a tudat befolyásolására, mások megszállására. Szinte minden nép mitológiájában találkozhatunk velük: az ókori egyiptomiak képzelete szerint mérhetetlen sok ily démon van, kik mindenütt az ember közelében laknak, a vízben, földben, s levegőben. Az indusok körülbelül 30000 démont imádnak. A kaldoknál is vannak tűzi, légi stb. szellemek. A perzsáknál vannak jó s rossz szellemek, izedek és dewek, amazok Ormuzd országában laknak, emezek Ahrimanéban. A zsidóknál is később, mikor a babiloni fogság idejében a perzsákkal érintkeztek, kifejlődött egy démonológia, mely alapjában hasonlít is a perzsára.
Az alakváltó démonokkal kicsit más a helyzet. Ők nem képesek sem megszállni, sem a tudatot befolyásolni. Különleges külsejük sincsen. Emberként élnek, csak este változnak át démonná. Testüket teljesen elhagyják, és szellem alakot öltenek. Más élőlények lelkének kiszívásával táplálkoznak, akár a pókok.

Nincsenek megjegyzések: